Könyvbemutató – Fényből és sárból
Örömmel nyitottuk ki templomunk kapuját a Fényből és sárból – Böjte Csaba élete című kötet bemutatójára, melyen jelen volt a könyv főszereplője Csaba testvér, valamint a szerző, Csender Levente József Attila-díjas író.

Különösen hálásak és büszkék vagyunk arra, hogy erre a nagyjelentőségű munkára a falunkból származó, gyerekkorát Oroszhegyen és Nyúládban töltő Csender Levente kapott felkérést.

A könyvbemutató 2024. március 9-én 10 órától szentmisével kezdődött, melynek keretében Opra István plébános úr köszöntötte a meghívottakat és méltatta az eseményt, majd Csaba testvér prédikációjában – Örökös szentségimádás lévén – az Oltáriszentség fontosságáról és jelentőségéről beszélt.

A szentmise után népes hallgatóság előtt került sor a könyv méltatására, a meghívottakkal Kovács Árpád művészettörténész beszélgetett.

Fotók: Csender Levente, Nagy Ervin